angyalgab

 

A bevándorlók tájékoztatása végett közöljük, hogy a magyar határon látható SHALOM felirat nem üdvözlés.
Eredetileg HEGYESHALOM volt, csak kiégtek a körték...

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy kellene egyet csinálni. Most láttam, hogy e mellett a blog mellett, ha már egyszer regisztráltam, lehetőségem van fotóblogot is csinálni. Úgyhogy belevágok...

Nagyon régóta szeretek fotózni, és ez a hobbim a digitális gépeknek köszönhetően sokkal egyszerűbbé és olcsóbbá vált.
2 éve ('05 októberében) vettem a gépemet: egy egyszerű kompaktot a Nikon-tól (Coolpix 4600-as). A márka nem volt kérdéses, a modell meg egyelőre megteszi. Ezzel is sikerül viszonylag jó képeket csinálni.



A blogról annyit, hogy csak saját készítésű fotókat teszek fel (a szerzői jogokkal még nem foglalkozok, amíg ez csak egy hobbi). A témákat az alkalom szüli, de azt hiszem sok a tájfotó...

Először elkezdek a saját archívumból feltöltögetni, aztán szépen kronológiai sorrendben  megyek előre.

Tehát a cím:
indafoto.hu/angyalgab

Érdekel mások véleménye, úgyhogy várom a kommenteket!

"Take me to the magic of the moment
On a glory night"

A hosszú hallgatás nem volt véletlen. Lehet, hogy ezentúl ritkulnak majd a bejegyzések... A jobbra, a fejlécben lévő Coelho idézet („Az életnek csak akkor van értelme, ha van kivel megosztani az érzéseinket.”) a blog által nyújtott publicitást jelentette. Ez változott - nem az idézet, csak az alanya...

A legutóbbi írásomat még úgy fejeztem be, hogy csak bíztam benne...nem sokkal később viszont valóra is vált... Hétfőn-kedden számtalan sms-t váltottunk, szerdán pedig már beültünk Hill-be beszélgetni egyet... aztán azon a héten a többi estét is együtt töltöttük...

Úgy látszik, hogy 13-a szerencsét hozott, pedig nem gondoltam volna, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok...a véletlenek most nagyon pozitívan játszottak össze...

Az elmúlt időszakban szinte semmi sem ment úgy, ahogy szerettem volna. Eléggé magam alatt voltam... Most viszont így jellemezném a hangulatomat:

Sajnos ma sokkal összeszedettebb mondatokra nem futotta: este(?) 1 óra után értem haza, és 5-kor már keltem, mert jöttem dolgozni.

(A címet mindenféle átvitt értelmezés nélkül, csak elsődleges jelentésében akartam írni - a Scorpions nóta mondanivalója nem igazán illene ide. Kivéve azt az egy mondatot :)

Október 13, szombat

21:30, Hill': Kata, Bogi, Reni, Virág és Bocsek
22:00, Borház: Bocsek, Peti, Andris(?), Peti(?)
00:30, Macho: az előző két gruppo együtt
04:30, otthon, az ágyamban :)

A Borhetek óta nem jártam a füredi éjszakában, és most végre volt egy teljesen szabad hétvégém, mindenképpen ki akartam használni. Elég nehézkesen indult, aztán mégis jól sikerült...

Este 9 után beszéltem meg Bocsekkal, hogy Hillside-ban találkozunk. (Itt futottunk össze először tesómékkal.) Itt csak addig időztem, amíg Gabi be nem futott, aztán elindultunk lefelé. Végül Borházban kötöttünk ki, Petiékkel együtt. Eleinte sok (nagyon) fiatal volt itt - legalább háromszor szólt az Unforgiven a zenegépből - aztán éjfélre mindenki eltűnt, csak mi maradtunk, meg a pultosok. Ezért hamarosan továbbálltunk: Macho lett a végállomás. Itt voltak a csajok is, de ők csak később ültek át a mi asztalunkhoz.

Úgy alakult, hogy Kata került mellém: eddig ugyan nem sok szót váltottunk egymással, bár annyit tudtam róla, hogy okos, aranyos lány. Most beszélgettünk egy kicsit, és ezzel megerősítette bennem a róla alkotott képet. Sőt, még "táncoltam" is (sok idézőjellel)! Tegnap délután váltottunk egy sms-t - gondoltam rá, hogy este írok még neki, de végül elmaradt (vagy nem mertem??).

Más. Vasárnap este, bár már többször is láttam, megnéztem újra a Remény rabjait (The Shawshank Redemption, 1994). 142 perc, fordulatos, itt-ott kicsit elvont, de nagyszerű film. Annak idején 7 Oscar- és két Golden Globe-jelölést kapott. Nagyon jó szereplőgárda, remek egyéni alakítások - csak ajánlani tudom. (A sztori egyébként Stephen King tollából származik.)

 

 

Szombaton lesz negyedik éve, hogy megvan. Még az első félév legelején jártunk, mikor rászántam magam - az időpont nem véletlen: akkor utalták az első (dupla) szoc.támot. Ezzel meglett az anyagi fedezet (az elhatározás mellé). Maga a "műtét" nem volt nagy cucc, csak miután elmúlt a Lidocain hatása, akkor volt szar és furcsa egy kicsit.

Persze otthon nem tudtak újkeletű "hülyeségemről", volt is szép műsor, amikor kiderült (kb 3 héttel később). Ez egy külön történet (de ide nem fogom leírni).

A miértre lehet, hogy nem tudok olyan választ adni, ami meggyőző és elfogadható (főleg a csípőből ellenzők számára - ugye??). Van egy középiskolai cimbim, akinek már abban az időben volt egy ilyen ékszere - lehet, hogy tudat alatt, már akkor érlelődött bennem a gondolat. Igazából kacérkodtam a tetoválás kérdésével is, az is régóta tetszik. Végül arra jutottam, hogy nem a maradandó "öncsonkítást" választom. (Ha megunom, a piercing helye gyorsan gyógyul, főleg egyes helyeken - nyom nélkül!!)  Legfontosabb szempont, hogy nekem TETSZIK. Ennyi.

Anno tettem egy ígéretet, hogy a záróvizsga után kiveszem. A diplomaosztó már több mint egy éve megvolt, a piercing mégis maradt. Elég sok minden megváltozott az ígéret óta, ezért is döntöttem úgy, hogy marad. Amíg a munkahelyemen nem ellenzik, addig nem nyúlok hozzá.

És a mai napig nagyon bírom a meglepett/csodálkozó arcokat, amikor kiderül, hogy mim van. Mint legutóbb, hétfő este, amikor elkerekedtek azok a szép kék szemek... :)

(Nem véletlenül nem írtam le, hogy hol is van ez a bizonyos ékszer. Aki közel áll hozzám, az úgy is tudja, aki pedig nem, annak a fantázájára bízom. Ebből kifolyólag a mai bejegyzéshez nem csatolok képet sem.)

Ez az a bizonyos alkatrész...amit hosszú-hosszú hetek után, ma végre megszereztem. 4-5 e-mail váltás, néhány telefon nyomán tegnap felhívott az Auto-World-ös srác, hogy megjött a cucc. Hogy ne kelljen futárral hozatni, inkább elugrottam ma érte. Reggel a 6-ossal mentem Veszprémből Pestre, gyorsan kivillamosoztam a Soroksári útig, átvettem a cuccot, és a 10-essel már jöttem is visszafelé.

Előtte

Hogy mi is ez?? Egy első (felső) toronymerevítő. És miért is volt nekem erre ennyire szükségem? A legutóbbi győri úton (is) nagyon éreztem, hogy a futómű nem az igazi. Pontosabban: mivel az autó orrmotoros és fronthajtásos, határhelyzetben erős alulkormányzott jelleget mutat(ott). A toronymerevítő ezen hivatott javítani.

Szakmai szemmel: A karosszéria kétoldali felfüggesztés végző pontjának (torony) merev összekötésére szolgál, mely megakadályozza a karosszéria csavarodását. Normál esetben ezek a tornyok kanyarban megfeszülnek, az ezáltal bekövetkező enyhe karosszéria-csavarodás miatt pedig autónk veszít valamennyit a sebességéből. A merevítő pont erre nyújt gyógyírt: beszerelésével a tornyok stabilabbak maradnak, a karosszéria pedig kevésbé csavarodik. A kanyar során a - normál esetben csak az egyik oldalra irányuló - nyomás szétosztódik mindkét toronyra, így a kerekek a kívánt pozícióban maradnak. Így érezhetően stabilabb lesz az autó, ugyanazt a kanyart pedig nagyobb sebességgel tudjuk majd bevenni.

Utána

A toronymerevítők nemcsak a karosszéria merevségét növelik meg, de ugyanakkor a kormányzás műveletét is gyorsabbá és pontosabbá teszik. Ajánlott gyárilag kisebb stabilitású autóknál is beépítésük, ezen kívül balesetek során is sok sérülés elkerülhető velük. Nem utolsó sorban pedig csökkentik a torony korrodálását is, amely a csavarodásból adódóan a festék és alapozó réteg megrepedezésénél ilyen esetekben gyakran kijön!

(Zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon nagy szerencsém volt: az OMP aktuális katalógusa már nem hozza ezt a terméket, úgyhogy még raktárról pont sikerült elcsípnem egy darabot az utolsók közül. A forgalmazó szerint ha most rendelné, lehet, hogy már nem tudnák leszállítani.)

Szóval, maga a beszerelés egy jó negyed óra alatt megvolt, úgy, hogy még a felületet is megtisztítottam előtte (talán még a japán por és a sós víz nyoma is rajta volt a tornyok tetején :). Most kíváncsian várom az eredményt. Jó lenne a cseszneki szerpentinen tesztelni, de előreláthatólag mostanában nem járok arra. Jobb híján egy jó kis szlalom is megteszi...

 

Kiegészítés a csütörtök estéhez: mi is kell egy ilyen hosszú nap jó befejezéséhez? Egy jó kis tekerés! Hétkor mentem, lenyomtam a napi penzumot... és egy hatalmas pirospont Krisztának: iszonyú jó zenéket válogatott tegnap este!

Az utolsó három szám: Low Rider (War) - Egyszerű dal (TCS) - Enter Sandman (Metallica). Nem rossz egy lista! Nekem nagyon bejött. Teljesen feldobta a hangulatomat.

Vasárnap végeztünk a szürettel. Ez önmagában nem tűnik nagy dolognak, pedig nagyon meghatározta a szeptembert. Most már újra lesznek szabad hétvégék, remélem. Már nem érzem a puttonyolás nyomait sem - bár sokat nem is kellett így hordani. Most az következik, hogy egy-két sorral ritkítani kéne a szőlőt. Sajnos ez nem fog könnyen menni - a terület nagyapámé, de már nem győzzük a művelését (én személy szerint a hátam közepére sem kívánom, de senki sem kíváncsi a véleményemre).

A táj a szőlő körül
(A fotókért köszönet Adrinak)

Más. Ma hamar-gyorsan elköltöttem a ruhapénzemet. Nem volt nehéz: vettem egy cipőt és egy farmert. Talán a héten ki is fogják fizetni.

Közben megint csak dühöngök: várok egy alkatrészt a kocsihoz, már egy hónapja, és még mindig nem hozták meg. Kerestem egy DVD-t is a neten, ami pedig már hónapok óta nem rendelhető. A többi bosszúságról nem is beszélve...

"Miért menne bármi is könnyen, amikor nehezen is mehet??"

A tegnap reggeli buszbaleset után megint sok-sok szakmai kérdés kering a médiában a közlekedésbiztonságtól kezdve a képzési hiányosságokig. Ma ebből kifolyólag ragadtam billentyűzetet.

Kiegészítő infó: tegnap a reggeli órákban a Kőrös Volán menetrend szerinti helyközi járata Bélmegyer és Vésztő között (4810-es vonal) pályaelhagyásos balesetet szenvedett 39 utassal. Az eredmény: 3 halott a helyszínen, három életveszélyes és hat súlyos sérült. A sofőr kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet - 41 éves, eddig teherautót vezetett, ez volt az első (és könnyen lehet, hogy egyben az utolsó) önálló útja busszal. Kinéz neki jelen állás szerint 8-10 év...

A tanúk elmondása szerint nyolc perc késéssel indultak, valószínűleg azt próbálta behozni a szakadó esőben, amikor egy enyhe bal kanyarban besokallt. A megyei főkapitány vaslogikával hihetetlen kijelentést tett: "Pontosan meg fogjuk tudni állapítani azt, hogy a baleset időpontjában a gépjármű vezetője milyen sebességgel haladt." Barom. 2003. január 1-től minden autóbuszon (és 3,5 t össztömeget meghaladó járművön stb...) KÖTELEZŐ a tachográf használata. Innentől kezdve komoly műszaki szakértő kell, aki megállapítja a busz sebességét a kérdéses időpontban. Már megint a 'parasztvakítás.'

Szóval, a közlekedés... Vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy elég sok oldalról körüljárhattam ezt a kérdést, és sok szempontból rávilágítottak a miértekre. Először is leszögezném, hogy én is vezetek, amióta lehet, és szeretek is (vidéken, nagyvárosban, külföldön, belföldön mind1) de amit manapság látni és tapasztalni az utakon az elég elkeserítő. Az EU a Fehér Könyvben meghatározta, hogy belátható időn belül x %-kal kell csökkennie a közúti haláleseteknek (megkereshetném a pontos számokat is, de az most lényegtelen). Ezzel szemben itthon pont az ellenkezőjét látni. Az okok?? Szerintem több tényezőre vezethető vissza:
- a jogosítványszerzés nevetséges feltételei: betöltött 17. év; eü alkalmasság (tudjuk, hogy működik...); írni-olvasni tudjon a delikvens (már 8 általános sem kell!!!); 28 óra elméleti és 29 óra gyakorlati képzés. Beszarás. A közúti közlekedéshez azért eléggé ott kell lenni fejben. Ehhez képest a jogszabály egyre lejjebb teszi a mércét.
- úrvezetőnél (B kat.) nincsenek különböző szintek (a 2 év próbajogsi a gyakorlatban semmi visszatartó erőt nem jelent): magyarul, ha levizsgáztál, és van pénzed megvehetsz egyből akár 3-4-500 lóerős autókat is, és még meg sem kérdezik, hogy mennyit vezettél már. Nem lenne utolsó ötlet különböző kategóriákat felállítani, és ahogy gyűlik a tapasztalat, úgy lehessen egyre feljebb lépni (kW, LE vagy cm3 alapján, teljesen mindegy). Ld: a totalcar.hu cikkét ebben a témában. Ez az egyik véglet. Nem tartozik szorosan ide, de a másik véglet pedig azok a gépek, amiket mindenféle kölcsönalkatrészekkel, haver-cimbi keze alatt áttolnak a műszakin, aztán hadd szóljon!
- az ún. közlekedési kultúra: sokkal gyakoribb az ökölrázás és a középső ujj mutogatása mint a beengedés, a fűrészfogazás, az előzés elősegítése... (Emlékezzünk a néhány évvel ezelőtti sztorira: a kamionos állítólag leszorította a trabantost, erre az a következő lámpánál elévágott, és lelőtte (!!) a hivatásos sofőrt engedéllyel tartott (!!!) sportfegyverével. Eredmény: az egyik oldalon 2 kiskorú árva; a másikon felfüggesztett büntetés, beszámíthatatlanságra hivatkozva. No comment.)
- egy bizonyos kor után NEM kéne vezetői engedélyt adni senkinek, akármit is mond az orvos. 70-80 éves korban a reflexek már nem igazán alkalmasak a közlekedési szituációk gyors és helyes lereagálására. És úgy is ingyenes a tömegközlekedés :)
- és végül mindenkinek ki kéne próbálnia magát egy közlekedéstechnikai pályán. Inkább ott tanulja meg az ember, hogy hol van a határ (az ő reakcióidejének és az autóra ható fizikai törvényeknek egyaránt), mint a forgalomban. Elég tanulságos!

Egy kicsit elragadott a hév (nem a HÉV :), de nem tudok elmenni szó nélkül e mellett a téma mellett. Hosszú-hosszú oldalakat lehetne írni még a bizonsági öv + légzsák kombinációról; a rendőrség hozzáállásáról;az autós-motoros ellentétről; az emberi hülyeség határtalanságáról... de azt majd egy másik bejegyzésben, legközelebb. Mára ennyi.

Mottó: A biztonsági öv közel sem annyira kényelmetlen, mint a tolókocsi!

Zárásul egy-két kép, csak úgy gyorsan a netről

 

2001 nyarán befogadtunk egy - akkor két hónapos - kismacskát, aki azóta a család életének középpontjába került, szinte mindenben hozzá igazodunk. Az eltelt hat évben ivartalaníttattuk, egy kicsit meghízott (kb 6-7 kg), és egyre lustább lett. Annak az apropóján írok most róla, hogy az előbb töltöttem át az alábbi képeket a digitről:

Tegnap este, az ágyamon

Ma délelőtt, miközben az egeret vadássza a monitorról

Never thought I'd feel again
Feel the darkness fade and see the morning sun arise
Never thought I'd feel alive again
Senses dull and blunt from all the lies

Now, when I hold your face so close to mine
I see a place where the sun will shine
With you it is divine

Looking down into those eyes
I know
I'll be lost and never found again
Kiss me once and I will surely melt and die
kiss me twice and I will never leave your side
(if) Dreams Come True

Do I dare to trust this time?
Ooh, the Bells of Fortune
Will I ever hear them chime?
Only those who have been burned before
Truly know the meaning of Hell's flaming core

I was the brooding night and you were dawn
Saving me, for I was forlorn
In your light I am reborn

Looking down into those eyes
I know
I'll be lost and never found again
Kiss me once and I will surely melt and die
Kiss me twice and I will never leave your side...
(if) Dreams Come True

Then, when the walls are breaking down on us
When all we see is misery
Will you still believe in me?

Looking down into those eyes
I know
I'll be lost and never found again
Kiss me once and I will surely melt and die
kiss me twice and I will never leave your side
until the sign of winter, always by your side...
(Dreams Come True)

by Hammerfall

Nem volt probléma a szabad hét, nem sok időm volt unatkozni. Még hétfőn strandidő volt, aztán voltam 3x tekerni. Péntek reggel pedig mehettem szüretelni. Elkezdődött ez az időszak. Tavaly úgyis csak a legutolsóra tudtam elmenni, most minden bizonnyal több fog jutni a jóból...

Szóval, péntek reggel 7kor kelés, aztán faterral ketten mentünk le. Ez a nap csak arra kellett, hogy valamennyit megszedjünk előre, hogy szombaton minél könnyebb dolgunk legyen. Megúsztuk eső nélkül, és túlteljesítettük a tervet: 4 sort leszedtünk, négyen. Este alig, hogy hazaértünk (elég fáradtan) jött a telefon, hogy lerobbant egy buszunk, el kéne menni menteni. Persze elvállaltam a potyaautózást (és még be sem írtam a túlórát). 8kor indultam el a Volántól, és hajtás Fehérvárra (miután összeszedtem a szerelőket). Úgy alakult, hogy csak éjfél után értem vissza Füredre (megérdemelne egy külön bejegyzést az út (200 km), de inkább nem csinálok reklámot a cégnek :). Egykor estem az ágyamba.

Szombat reggel 7 óra előtt felkeltem, és nyolckor már Monoszlón voltunk. Össz 8 szüretelőt sikerült toborozni, elég családias volt a hangulat. Az időjárás többször ránkijesztett, de végül nem esett az eső. 5 után végeztünk. Én villáztam át a konténerbe az összeset, tele is van a tenyerem vízhólyagokkal.

Már sötét volt, mire megjött a konténerszállító. Nagyapámmal elkísértük, hogy lássuk a mérlegelést. 24 mázsa lett - jobb években kétszer ennyi is lejött erről a területről. Bár ezt is épp elég volt leszedni és átmerni is. Szombat este meg sem fordult a fejemben, hogy ne maradjak otthon. Nem volt gond az elalvással. A vasárnapot regenerálódással töltöttem, a vízhólyagok és az izomláz miatt...

Idén egy héttel tovább tartott, azaz a nyár végéig kitolták a borheteket. A hétvége mindkét napján lent voltam.

Szombat: este fél tízkor Hillside-ban találkoztam Bocsekkal. Mikor odaértem, Zsolti akkor vitt le a furgonjukkal 5 enyhén ittas zenekartagot a partra - természetesen a platón... Később lett is problémája a zsernyákokkal, de az már egy másik történet.

Mi inkább lesétáltunk, és viszonylag könnyen találtunk szabad asztalt, amit el sem hagytunk a záróráig (éjfél). Szerencsére a tömeg nagy része a Helka nyitóbulira ment, ezért is tudtunk leülni. Míg ott időztünk, néhány régi ismerőst is üdvözölhettünk - Szalai Gabi, kisPeVa, Áron. Most hirtelen ők jutottak eszembe, bár lehet, hogy voltak még mások is. Miután bezárták a pincéket, átköltöztünk Borbárba. Ott is lazán találtunk asztalt - nagyon nyár vége feeling. Nem szokott ez ilyen egyszerűen menni szombat éjjel. Végül aztán mégsem időztünk olyan sokáig itt sem: kettő körül elindultunk felfelé, egészen Macho-ig. Itt összefutottam egy győri ismerőssel (milyen kicsi a világ), akinek a mai napig nem jutott eszembe a neve. Szerintem ő sem tudta, hogy engem hogy hívnak, de abban egyetértettünk, hogy emlékszünk egymásra a koliból. Megint megállapítottam, hogy szinte senkivel sem tartom a kapcsolatot a régi bandából.

Alig voltak egy páran bent, a pultnál mégis elég sokat kellett várni. A tánctéren a szokásos kisfiúk és kislányok dance-eltek, arra még mindig nem vágyom. Inkább kint, a padok között ültünk le. Ekkor szúrtam ki a szomszéd asztalnál Ancsit, régi szomszédomat és iskolatársamat. Őt sem láttam, azt hiszem, hogy a tavalyi borhetek óta. Gyorsan vele is váltottam pár szót. Próbáltam megfűzni, hogy jöjjön haza velem (nem úgy értem. Az ő lakásuk itt van a szomszédban). Végül nem sikerült, de azért örültem, hogy összefutottam vele. Mondtam, hogy remélem találkozunk még, nem csak a jövő évi borhetek alatt. :)

Ezután már tényleg hazaindultam. 4 után kerültem ágyba, reggel pedig 9-kor volt ébresztő.

Vasárnap: délután lementem egyet csobbanni, aztán még sétáltam a parton - megnéztem végre nappal is, hogy milyen a Borhét. Este (fél9 körül) kocsival indultam el lefelé, vittem tesómat és két barátnőjét is. Először Borházban ültünk le, majd a borhéten. Mielőtt áttelepültünk volna a partra, még elsétáltam a Yacht Clubhoz, Boginak köszönni, aki ott dolgozik.

Visszatérve a zenekaros csapathoz, zárásig lent voltunk a borhéten - méltó módon búcsúztattuk az idei nyarat. :)

Kedd délután, Zánkán fényképeztem ezt a szépséget:

Egy 635-ös BMW (E24), a klasszikus cápa (nevét az enyhén előre döntött orrrészről kapta). Ezt a modellt '76-ban mutatták be, két féle (6 hengeres) motorral (630 CS és 633 CSI). Két évvel később vezették be a 218 lóerős(!) 635 CSI-t (egy ilyen van a képen). '82-ben még végrehajtottak egy modellfrissítést, majd 1990-ben leálltak a gyártással. Ma is készülnek hatos BMW-k, de azok már nem ilyenek...

Egyszerűen gyönyörű.

Nagyon jól néz ki, de magamnak biztos nem vennék ilyet. Van egy (sokkal jobb) kis autóm, ami ráadásul nem is esz ki a vagyonomból (legalább is fogyasztás szempontjából nem). És ha már lehet választani - nem úgy, mint néhány évtizeddel ezelőtt - akkor már legyen inkább japán. (Örök szerelmem, az Impreza -amiről nem írok, mert az úgy is tömény ömlengés lenne, még ennél is jóval töményebb)

Miközben itt csorgatom a nyálam, megint olyanokkal szívok, mint a KGFB (gyk: kötelező gépjármű felelősség-biztosítás). A biztositas.hu-n kiszámoltam, hogy az elkövetkezendő években mennyit kell majd kidobnom erre, és kiderült, bármennyire is döcögősen indult, a K&H elég jó árakat tud adni.

Szívás I.:a 24-29 éves korosztály már 22%-kal kevesebbet fizet, mint a '84-es születésű (vagy fiatalabb) autótulajdonosok. Ezt a pechet! Szívás II.: az 1500 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú autók (2,0-ig) 33%-kal magasabb díjat pengetnek ki, mint az 1151-1500 cm3 közé esők. Valamit valamiért. Az autó 1,6-nál kezdődik! (Hallottam már 1,8-cal is ezt a mondást, de nem az az igazi :). Szívás III.: a B/M rendszer! Ha átkerülök B1-be, az további -15%-ot jelent. Ha minden jól megy, jövőre a kötelezőm éves díja több mint 30ezerrel kevesebb lesz. Úgy legyen!

Holnap még éjszakás vagyok, aztán számomra vége a hónapnak! Egy teljes szabad hetem lesz. Valami programot ki kéne találnom...

(a képek szombat éjjel, telefonnal készültek)

Alig találtam parkolóhelyet...


...és ilyen sokan voltak:

Szóval, ott hagytam abba, hogy múlt vasárnap. Miután szombat éjjel eléggé megáztam...

Hétfőn sikerült időben felkelnem, és tényleg lementem 8-re tekerni. Elég furcsa volt, esténként jobban szoktam bírni. Nem így vagyok én beállítva, hogy már hajnali nyolckor a fizikai teljesítőképességem maximumát adjam... :)

Utána gyorsan otthagytam a Euronics-ban valamivel több mint tízezeret: lecseréltem az 5 éves villanyborotvámat. (A leírás kétévenkénti késcserét ajánl, de a kések darabja 3900-tól indul (3 kell belőle), az egész cucc meg került anno tízezerbe. No comment.) Maradtam a jól bevált Philps-nél. A név kötelez alapon - nem hazudik a minőség. Kicsit sokat vártam a cserével, már jóval korábban meg kellett volna lépnem - érezhető (és talán látható is) a különbség.

Délben lementem a vasútállomásra Anitáék elé. Átvittem őket a szálláshoz, becuccoltunk, majd megmutattam nekik a város fontosabb (szórakozó)helyeit.

Hétfő éjjel meló, kedd délelőtt alvás, majd ebéd után ismét kidőltem. Este meg minden kezdődött elölről. Szerdán miután összeszedtem magam 3-ra mentem le Anitáékhoz, majd beültünk Borbárba. Még sétáltunk egyet a parton (csináltam pár képet), aztán visszavittem őket a szállásra. Elköszöntem, mert nekem rohannom kellett dolgozni (a szó szoros értelmében: fél 6-kor jöttünk el a parkolóból, 40-re értem haza, 50-kor meg már bent voltam a cégnél, teljes "harci díszben"). Azt nem mondhatom, hogy fáztam, mikor beértem...

A csütörtök megint délelőtti és délutáni alvással telt, este meg edzés. Pénteken már volt annyi energiám, hogy a strandra is letoljam az arcom. Aztán ez megint szívás volt, mert (tömegoszlató hangú) Torres Dániel lépett fel, amitől viharos gyorsasággal elmenekültünk. Este ismét bringa volt a program, egy (számomra) új edzővel.

Ma pedig hajnali kelés (nagy nehezen) és munka (ma és holnap is).

Ez (volt) az egyetlen (teljesen) szabad hétvégém augusztusban, úgyhogy tuti volt, hogy szombat este nem fogok otthon ülni. Nyolc körül hívtam Nojét, hogy jöjjenek be megint, de azt mondta, hogy már elígérkezett. Aztán végül Bocsek rámcsörögtt, hogy ő is megy le, úgyhogy kilenckor találkoztunk Hillside-nál.

Lesétáltunk, miközben én azt hittem (nagy naívan), hogy simán találunk majd szabad asztalt ilyen rossz időben (szeles, hűvös - hosszúnadrágos, pulcsis volt a tegnap este). Miközben végigsétáltunk a bódék előtt a nagy tömegben, egyből (kb a második pincészetnél) kiszúrtam Zsuzsit (kedvenc edzőmet). Délután épp az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne valakivel összefutni - akivel nem ülök minden hétvégén egy asztalnál, és tudunk egy-két szót váltani (egész konkrétan rá gondoltam, de komolyan. Mostanában úgy is csak edzésen vagyok emberek között, ők jelentik a társaságot - a hétvégén ez már a második megérzésem volt, ami nagyon bejött. De lehet, hogy csak totális véletlen?). Először továbbmentünk Bocsekkal, hogy mindketten megvegyük kedvenc borunkat. Elsétáltunk a sor legvégéig, majd mivel ott sem volt szabad asztal (meg ismerőst sem láttunk) elindultunk visszafelé. Itt BZ köszönt rám, majd annyiban maradtunk, hogy úgy is találkozunk majd még az este folyamán. Aztán nagy szerencsével találtunk egy szabad padot a sétányon, ott telepedtünk le. Amíg volt nedű a poharunkban nem is volt gond, nézegettük a hömpölygő tömeget. Utána feladtuk a jó helyet, és továbbáltunk. Bocsek a Gyukli pincéhez ment, ahol voltak ismerősei. Mivel helyet ők sem tudtak szorítani, én inkább továbbáltam (meg senkit sem ismertem ott).

Egy kép a múltból:

Visszatértem a sor elejére, és üdvözöltem Zsu-t. Itt le tudtam ülni, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. Beszélgettünk egy rövid ideig, aztán a sok villámlásnak
meglett az eredménye: elkezdett csöpögni az eső. Eleinte hősiesen tűrtük, majd
mikor már kezdtünk átázni, ott kellett hagynunk a jó kis asztalt. Elköszöntem tőlük, és elindultam Borbár felé. Sajnos már túl későn: addigra már az eresz alatt is úgy álltak az emberek, mint a heringek. Borház dettó. Úgy döntöttem, hogy rohadjon meg az eső, én visszamegyek a partra. Vettem még egy pohár bort, és megint csatlakoztam Zsuzsiékhoz, akik addig ott álldogáltak az egyik bódé esővédett oldalánál. Egy ideig jó poén volt onnan nézni a szakadó esőt, aztán amikor már a lábunk alatt is folyt a víz, akkor Zsu elindult az autójáért (ő nem borozott). Mivel felajánlotta, hogy hazavisz, nem nagyon ellenkeztem. Nem is tudom, hogyan fogom tudni ezt meghálálni...

Miután beértem a lakásba, felhívtam Bogit, hogy merre jár, mert ők is lent voltak. Felajánlottam, hogy lemegyek érte kocsival. Ennyit igazán megtehetek a tesómnak. (Eddig úgy is mindig csak a gyorshajtás miatt aggódtam, most volt egy kis ittas vezetés is :). Nem mintha két pohár bor jelentene is bármit. Leugrottam érte, és egy úttal felhoztam a Szabó lányokat is (még egy jócselekedet). Nagyon durva volt: Vipera előtt tengelyig érő víz állt. Már úgy éreztem mintha csónakáznék. Mikor hazaértem Bogival, megpróbáltam felhívni Bocsekot, hogy őt is hazavigyem. De se őt, se Petit nem tudtam utolérni. Biztos megoldották ők is valahogy a transfert.

Este így egykor kerültem ágyba (vacsi és tusolás is volt még az esőben való fürdés után). Ma 11-kor keltem fel, most már túlvagyok az ebéden is. De ebben a szar időben úgysem lehet semmit sem csinálni. Holnap meg megpróbálok reggel nyolcra lemenni edzésre, mert utána csak csütörtök este érek rá.

Hétfő: reggel értem haza (harmadik éjszaka után). Délelőtt gyors alvás. Ebéd után elmentem egyet bringázni (a szokásos Füred - Zánka - Füred, 40 km), majd strand (~1 órás időtartam) este pedig edzés. Attól féltem, hogy ennyi alvás után egy kicsit sok lesz, de szerencsére nem volt gond. Viszont este elég hamar kidőltem...

Kedd: a múlt héten Noje írt, hogy Akaliban lesznek, és összefuthatnánk valamikor. Úgy egyeztünk, hogy kedd este lemegyünk Borhétre. Délután megint bringáztam (zánkai túra, 1:21-es idővel), majd a negyed hetes helyijárattal mentem le a partra. Egy kicsit ücsörögtem a Yacht Club előtt, majd megérkeztek Nojéék is (kocsival, hmmm. Respect :). Már ekkor (7 óra) alig sikerült szabad asztalt találnunk. Végül a Lídia Borház előtt ültünk le. Gabival megkóstoltunk néhány bort, és ahogy múlt az idő, egyre jobb lett a hangulat :). Sötétedés után már rengetegen nyüzsögtek a bódék között. Mivel volt egy kis tömegiszonyunk, tíz után átugrottunk Borbárba (mostanában ez lett a kedvenc helyem, persze, hogy meg kellett mutatnom). Közben 'nagy nehezen' rábeszéltek, hogy tartsak velük Akaliba. El akartunk menni egy boltba még Füreden, de már nem találtunk olyan üzletet, ami nyitva tart legalább 11-ig. (A régi éjjel-nappalik is tízkor zárnak.) Röhej.

Noje és Gabi(k):

Éjfél körül értünk Akaliba. Ott sem volt nyitva a bolt, amiben bíztunk. A nagy ijedtségre beültünk Pántlikába, egy rövid időre/italra. Majd egy kis Sangriával zártuk az estét, már Nojééknál. Másnap (szerda) reggel 11 körül keltünk. Még megebédeltem (köszönöm!), aztán miután kiderült hogy negyed háromig busz nem megy Füredre, kénytelen voltam vonattal visszajönni (12:56, Tapolca - Füred, személy). Szinte szökőévente ülök csak vonatra, nem is igazán szeretem, ezért voltak fenntartásaim tegnap is. Aztán annyi szerencsém volt, hogy egy Desiro jött (amik nyáron a Balaton körül dolgoznak), nem egy szokásos szemétdomb. Szép, meg jó ez a szerelvény, de nem győzött meg.

Az a 'csodálatos' Desiro...

Klímás, ez pozitív (bár elég gyengén muzsikált), de már az ülések is olyan kényelmetlenek, hogy a Füredig tartó 30 perces(!) utazás alatt is megfájdult a derekam (15 km). Másrészt pedig ez a pályaszakasz olyan mint egy motocross terep. Hiába a csillogó-villogó vonat, ha a többi tényező ugyanolyan siralmas maradt. Erről ennyit.

Ha jobban belegondolok, lehet, hogy gyalog is hazajöttem volna...egy jó asztaltársaság, egy kellemes este, bármikor örülök neki, ha így alakul. Vannak bíztató jelek: lehet, hogy csak én gondolom úgy, hogy elfelejtettek a barátaim?

Gondolom az már lejött eddigi írásaimból, hogy szeretek tekerni, de most egy szinttel tovább léptem. Június végén - hosszú rágódás után - elkezdtem terembringás edzésekre járni. Ma voltam a 11. (vagy 12.?) órán. 60 perc intenzív pörgetés, zenei aláfestéssel, három edző felügyelete mellett (persze, nem egyszerre három).

Meguntam azt, hogy ha volt időm, meg kedvem bringázni, akkor tuti, hogy az időjárás nem engedte. Elsősorban ezért vágtam bele, hogy ne csak alkalomszerű legyen a mozgás, hanem rendszeres. Most heti kétszer, vagy ha ráérek, akkor háromszor is megyek, mellette továbbra is gyűröm a balatoni kerékpárutat. (Ma edzés előtt is kint voltam, és új egyéni rekordot mentem a 40km-es túrán, 1:22-es idővel.) Tehát valami haszna csak van: ha más nem is, annyi biztosan, hogy mostanában olyan izmokat is érzek a lábamon (fájni), amikről nem is tudtam, hogy vannak :)

Először azt hittem, hogy spinning, de mint megtudtam, az jogvédett név, és egy spec. kerékpárt és edzésstílust jelent, amit csak hivatalos spinning oktatók tarthatnak. Ezek a bringák, amiken mi tekerünk LeMond Revmaster típusúak. (Ehhez egy kis infó: Greg LeMond háromszoros Tour De France győztes, az első amerikai, aki megnyerte a francia körversenyt (az Armstrong-éra előtt). Pályafutása végeztével saját vállalkozásba kezdett, ami mára egy jól menő céget jelent ebben az iparban. Ez a LeMond Fitness Inc.)


Más téma: szombat este (vagy inkább éjjel) Borbárban voltunk Bocsekkal. Ezen az estén rendezték az Anna-bált, de szerencsére az eső elmosta a tömeget a partról. Különben nem biztos, hogy találtunk volna bárhol is helyet. Valamikor éjfél körül még hárman csapódtak az asztalunkhoz. A két sráccal volt egy csaj, akit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Hihetetlen kék szeme volt - és persze velem szemben ült. De ahogy jöttek, úgyanolyan hirtelen el is tűntek valamikor hajnalban. Sajnos azóta sem tudtam meg róla szinte semmit. Na mind1.

Néhány napja olvastam egy cikket erről, és elgondolkodtatott. A szerző azt írta, hogy akik webnaplót vezetnek:
- nem tudják kivel megbeszélni örömeiket és bajaikat,
- olyan silány az életük, hogy ezzel próbálják maguknak bizonyítani, hogy igenis történik velük valami.

Hmm, eléggé beletapintott a lényegbe. Valami még volt az okfejtésében, de arra már nem emlékszem. Viszont ebben a két dologban - attól tartok - igaza lehet. Talán ehhez kapcsolhatom, hogy lassan már azon gondolkodom, hogy eladom a telefonomat: már hetek óta meg sem szólal (kivéve, ha pénzt veszek fel a számlámról). Igaz én sem erőltetem meg magam, kimenő hívásom még annyi sincs. Hova lettek a barátaim?? (Kb ugyanez igaz a mail-postafiókomra is, oda is csak spam-ek jönnek.)

Szóval, a blog... anno nem is tudom miért vágtam bele. Igazából hidegen hagy, hogy hányan olvassák. Azért írom, mert ez is olyan, mint egy fotóalbum (ha nincs is minden bejegyzésnél kép): emlékeket idéz. Bár azért annak örülök, ha valaki kommentel. Ez azt jelzi, hogy írok olyan dolgokról is, amelyek másnak is fontosak, nem csak nekem.

Filmajánló: Szeress, ha mersz (Jeux d'enfants, 2003)

Rendező: Yann Samuell
Forgatókönyvíró: Yann Samuell, Jacky Cukier
Operatőr: Antoine Roch

Port.hu kritika: "Az egész olyan először, mint egy mai Rómeó és Júlia történet, ám a rendező nem elégszik meg azzal, hogy adaptálja Shakespeare-t. Sőt. Ha ma Rómeó és Júlia történetről kell beszélnünk, akkor a ráció és az emóció összecsapásáról szükséges néhány szót ejteni. Bár még élnek ma is ősi, ösztönös előítéletek, pusztító gyűlöletek, de egyre jobban periférikus problémákká válnak. A mai szerelmesek fő drámája az, hogy a kor arra nevel, hogy gondolkodj racionálisan. A tanulás, a karrier, a siker, a szépség, a pénz, a csillogás, minden talmi és gyorsan mulandó dolog fontosabb, mint a másik ember, fontosabb, mint az érzelmek. A szépség és a gazdagság kultuszában nincsen helye az érzelmeknek.

Ettől szenved Sophie (Marion Cotillard - Taxi trilógia; Hosszú jegyesség; Bor, mámor, Provence) és Julien (Guillaume Canet - Vidocq; A part) is, eleinte azért nem tudnak egymáséi lenni, mert tanulni kell, aztán azért, mert dolgozni kell, pedig mind a ketten csak menekülnek. Menekülnek egymás elől, menekülnek a szerelem elöl, menekülnek minden érzelem elöl, a gyengeség elöl, de leginkább önmaguk elöl menekülnek. Ha bevallanák érzelmüket, attól sérülékennyé válnának, ami a XXI. században már-már egyenlő az öngyilkossággal: itt az erős az úr.

Egy jó filmet mindig többféleképpen lehet értelmezni. Ennek a filmnek is van más olvasata. Ha úgy vesszük, akkor nyugodtan beszélhetünk önpusztító érzelmek tombolásáról. Arról a szenvedélyről, mely megmagyarázhatatlan, mely csak pillanatig tartó boldogságot enged meg magának és leginkább a másiknak, hogy utána a kínok kínja következzék. Ez a film egy ilyen szerelem története is lehet.

A szerelem játék. A játék lényege, hogy az ember annyira bízik a másikban, hogy bármire képes, bármit képes megtenni azért, hogy a másikat boldoggá tegye. A szerelem bizalomjáték. A Szeress, ha mersz arról szól, hogy meg tudunk-e bízni a másikban, meg merünk-e bízni. Szeretjük-e önmagunkat annyira, hogy egy másik embert is tudjunk úgy szeretni, hogy közben meghagyjuk a szabadságát. Szabadság nélkül ugyanis nincs szerelem. Ezt sajnos kevesen tudják, ezért is megy tönkre oly sok párkapcsolat. Csak a szabad ember képes igazán szeretni. Csak a szabad ember képes arra, hogy önmagától és boldogan válassza az élet legerősebb kötelékét: a szerelmet.

Volt egyszer egy fiú és volt egyszer egy lány. A fiú el szerette volna felejteni rákbeteg anyja szenvedését, a lány pedig azt, hogy kiközösítette őt az iskola közössége. Menekülniük kellett hát, elmenekültek egy olyan világba, mely világot ők építettek maguknak, mely világ a bizalomra épül. És elkezdődött a játék.

Emberi játszmák ezek, önmagunkra ismerhetünk a szituációkban, tanulhatunk belőlük, de ne legyenek illúzióink, akárhogy is, de mindig le fogjuk játszani ezeket a mérkőzéseket. Mikor lent vagyunk, fent szeretnénk lenni, mikor viszont felülre kerülünk egy kapcsolatban, akkor azonnal arra vágyunk, hogy milyen jó is lenne egy kicsit lent lenni.

A történet borzongatóan gyönyörűséges és élvezetesen botrányos. Vannak filmek, amik óhatatlanul kultuszfilmekké válnak az idők során, mert annyira új hangon szólalnak meg, vagy annyira újat, a szokásostól eltérőt mondanak, hogy arra nem lehet nem odafigyelni. A Szeress, ha mersz ilyen film.

Ha megnyitjuk lelkünket a történet előtt, ha merünk a dolgok mélyére ásni, ha nem titkolódzunk tovább és szembesítjük önmagunkat a film okos gondolatmeneteivel, ha egy kicsit még lazítunk, becsukjuk a szemünket, és nem rohanunk ki a film befejezése után a moziból, akkor lehet, hogy katartikus élményben lesz részünk: megértünk valamit a szerelem sűrű igazságából.

Akkor viszont már nincs menekvés. Nem maradhatunk tovább gyerekek.
Felnőttek lettünk."

Tetszett. Első nézésre is... Bár látni kéne még néhányszor, hogy teljesen összeálljon a kép. 

Szombat óta szinte napról-napra dőlnek meg a melegrekordok (ma Kecskeméten 40,6°C-t mértek - új országos csúcs). Szombat + vasárnap nappalos voltam (az irodában: 33), hétfő óta minden délutánt a strandon töltök. Holnaptól 3 éjszaka munka következik (biztos nem lett kevesebb az a múltkori 33°C...). A lakásban 28-29 fok van. Ez egyelőre még nem zavar a 10-ig alvásban :)

Most nem nagyon megy a fogalmazás, mert nem sokat aludtam az éjjel (kb 4 órát), de azért megpróbálom. Úgy alakult, hogy tegnap délután elugrottam legkedvesebb városomba...

A sztori ott kezdődik, hogy néhány hónappal ezelőtt olvastam a közlekes levlistán (valamiért még mindig nem iratkoztam le), hogy közlekedésmérnök gyűrűt terveznek. A kezdetektől fogva támogattam az ötletet - szerintem okos gondolat - nem utolsósorban pedig nem szégyen, hogy a SzIF-en (bocsánat, SZE-n) végeztünk, sőt...

Miután jeleztem igényemet egy gyűrűre, szerencsére meg tudtuk úgy oldani, hogy ne kelljen többször Győrbe szaladgálnom, hanem csak akkor, ha elkészül a nagy mű (köszönöm, Ági!). Ez a pillanat jött el tegnap.

A kellően késői ébredés - reggeli - ebéd kombináció után fél3-kor indultam útnak. Normál (gyk: szabályos) tempóval 4-re értem ki az egyetemhez. Annyit tudtam, hogy Bálint csak valamikor este érkezik meg a gyűrűkkel, ez mint kiderült 8 órát jelentett (ezzel ki is zártam a buszos kéjutazás lehetőségét). No problem - valahogy azért csak el tudom még ütni az időt Győrben (a program: 1 rövid séta a belvárosban, majd Üveges). 8-ra bementünk Ágival pu-ra, Bálint elé, hogy ne kelljen sétálnia. Aztán egy rövid kitérő után vissza a sulihoz, ahol rendeztük az anyagiakat. Az elsők között vettem át a KLI-s gyűrűt :)

Még váltottam néhány szót országos cimborámmal, Tivadarral, majd miután már nem bírtam több coke-ot magamba dönteni, nem sokkal tíz óra után elindultam haza. A forgalom már elenyésző volt, szinte végig tudtam a saját tempómat menni - érkezés Füredre 23.20-kor. Gyors fürdés után éjfélkor estem az ágyamba, de mint számítottam is rá, nem sikerült hamar elaludnom.

Vekker hajnali 5-re húzva, de már négykor ébren voltam. Ma nagyon kipihenten érkeztem munkába... de valamit valamiért!

Konklúzió: továbbra is nagyon szeretem Győrt, és ahogy múlik az idő (holnap lesz egy éve, hogy átvettem a diplomám) egyre inkább csak a szép emlékek maradnak meg a főiskoláról.

Szombat reggel 'elugrottunk' húgommal édesanyánk után, aki rokonlátogatáson
járt az ország túlsó felén. 3/4 tíz körül indultunk. A 71-es rosszabb volt, mint egy átlagos bp-i délután: az autópályáig csak araszoltunk a forgalommal. Ott már nem volt vészes (szombat délelőtt nem veszélyes Pest felé). A következő szívás a Hungária körút volt, amit épp a napokban aszfaltoznak újra. Próbáltam a lehető legkevesebbet menni rajta, de a Thökölytől az M3-as kivezetőig így is majd 20 perc volt az út. Aztán a pályán megálltunk egyet tankolni (kicsit elszámoltam magam - elértünk volna még Miskolcig vele). Egy órakor érkeztünk meg a célponthoz (320 km, 3:15). Egy gyors ebéd után szusszantunk egyet, aztán elindultunk Aggtelekre. (Igazából ezért mentem, hogy elvigyem édesanyámat Miskolcról Aggtelekre, mert azon a vonalon elég rossz a tömegközlekedés - az ok, amiért ennyire fontos volt eljutni oda, az egy koncert a barlangban...).

Mi ugyan nem mentünk be (12°C-on üldögélni két órát??), inkább elütöttük kint az időt. A koncert végeztével még megvacsoráztunk a Cseppkő Szálló éttermében, aztán tízkor indultunk el. Bár először vezettem azon az úton, de nem is baj, hogy sötétben jöttünk vissza: arrafelé mintha 100 éve megállt volna az idő, nem is beszélve a sötétbőrű bennszülöttekről (nem, nem négerek :) akik napközben ellepték az utcákat. Néhány perccel éjfél előtt értünk vissza Miskolcra. Nem kellett sok az elalváshoz.

Vasárnap reggeli után irány Miskolc-Tapolca, a barlangfürdő. Legutóbb 11 éve voltam ott - nem sok mindenre emlékszem, meg azóta volt egy jelentős átépítés is. Kint nem volt túl meleg, úgyhogy azokat a medencéket hanyagoltam. A belső rész nagyon szép lett, csak egy kicsit túlzsúfolt volt vasárnap délben. Igazából többet vártam, de azért nem volt olyan rossz. Gyorsan letelt a 4 óra. Addig-addig húztuk az időt, hogy elmúlt hat, mire elindultunk hazafelé. Féltem tőle, hogy most meg az M3-as bevezető fog bedugulni a befelé menő forgalomtól, de szerencsénk volt. Sokkal könnyebben átjutottunk a városon,  mint szombat délelőtt a másik irányba. Az M7-es a Balaton felé szinte kihalt volt, míg a másik oldalon folyamatosan mentek, az összes sávban. Negyed tíz után értünk haza Füredre.

Két nap, majd' 800 km. Szeretek vezetni, főleg ha nem is nekem kell fizetni. Azért a szilveszteri túra egy picit jobb volt :).

Tegnap reggel jöttem haza, - második éjszaka után - sikerült valamennyit aludnom is (kb. délig). Délután bringáztam egyet (42 km), azaz fizikailag is elfáradtam, este mégsem tudtam elaludni. Fél 12-kor feküdtem le, de 1 órakor még forogtam (mint a grillcsirke). Nem tudom miért nem sikerült - de lehet, hogy mégis: elég sok minden motoszkált a fejemben. Egyrészt az esti msn-ezés (éjszakába nyúlóan), másrészt megint van egy halvány remény arra, hogy bekövetkezzen egy oly régóta várt változás az életemben (egyelőre nem kiabálom el, még semmi sem biztos, sőt!). Megpróbálom két végéről meggyújtani a gyertyát, hátha legalább az egyik égve marad...

Ma rávettem magam (egy kis külső segítséggel :), és nekikezdek - reményeim szerint - egy hosszú edzésprogramnak. Remélem jó fog kisülni belőle. Majd beszámolok első tapasztalataimról...