Ez (volt) az egyetlen (teljesen) szabad hétvégém augusztusban, úgyhogy tuti volt, hogy szombat este nem fogok otthon ülni. Nyolc körül hívtam Nojét, hogy jöjjenek be megint, de azt mondta, hogy már elígérkezett. Aztán végül Bocsek rámcsörögtt, hogy ő is megy le, úgyhogy kilenckor találkoztunk Hillside-nál.

Lesétáltunk, miközben én azt hittem (nagy naívan), hogy simán találunk majd szabad asztalt ilyen rossz időben (szeles, hűvös - hosszúnadrágos, pulcsis volt a tegnap este). Miközben végigsétáltunk a bódék előtt a nagy tömegben, egyből (kb a második pincészetnél) kiszúrtam Zsuzsit (kedvenc edzőmet). Délután épp az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne valakivel összefutni - akivel nem ülök minden hétvégén egy asztalnál, és tudunk egy-két szót váltani (egész konkrétan rá gondoltam, de komolyan. Mostanában úgy is csak edzésen vagyok emberek között, ők jelentik a társaságot - a hétvégén ez már a második megérzésem volt, ami nagyon bejött. De lehet, hogy csak totális véletlen?). Először továbbmentünk Bocsekkal, hogy mindketten megvegyük kedvenc borunkat. Elsétáltunk a sor legvégéig, majd mivel ott sem volt szabad asztal (meg ismerőst sem láttunk) elindultunk visszafelé. Itt BZ köszönt rám, majd annyiban maradtunk, hogy úgy is találkozunk majd még az este folyamán. Aztán nagy szerencsével találtunk egy szabad padot a sétányon, ott telepedtünk le. Amíg volt nedű a poharunkban nem is volt gond, nézegettük a hömpölygő tömeget. Utána feladtuk a jó helyet, és továbbáltunk. Bocsek a Gyukli pincéhez ment, ahol voltak ismerősei. Mivel helyet ők sem tudtak szorítani, én inkább továbbáltam (meg senkit sem ismertem ott).

Egy kép a múltból:

Visszatértem a sor elejére, és üdvözöltem Zsu-t. Itt le tudtam ülni, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. Beszélgettünk egy rövid ideig, aztán a sok villámlásnak
meglett az eredménye: elkezdett csöpögni az eső. Eleinte hősiesen tűrtük, majd
mikor már kezdtünk átázni, ott kellett hagynunk a jó kis asztalt. Elköszöntem tőlük, és elindultam Borbár felé. Sajnos már túl későn: addigra már az eresz alatt is úgy álltak az emberek, mint a heringek. Borház dettó. Úgy döntöttem, hogy rohadjon meg az eső, én visszamegyek a partra. Vettem még egy pohár bort, és megint csatlakoztam Zsuzsiékhoz, akik addig ott álldogáltak az egyik bódé esővédett oldalánál. Egy ideig jó poén volt onnan nézni a szakadó esőt, aztán amikor már a lábunk alatt is folyt a víz, akkor Zsu elindult az autójáért (ő nem borozott). Mivel felajánlotta, hogy hazavisz, nem nagyon ellenkeztem. Nem is tudom, hogyan fogom tudni ezt meghálálni...

Miután beértem a lakásba, felhívtam Bogit, hogy merre jár, mert ők is lent voltak. Felajánlottam, hogy lemegyek érte kocsival. Ennyit igazán megtehetek a tesómnak. (Eddig úgy is mindig csak a gyorshajtás miatt aggódtam, most volt egy kis ittas vezetés is :). Nem mintha két pohár bor jelentene is bármit. Leugrottam érte, és egy úttal felhoztam a Szabó lányokat is (még egy jócselekedet). Nagyon durva volt: Vipera előtt tengelyig érő víz állt. Már úgy éreztem mintha csónakáznék. Mikor hazaértem Bogival, megpróbáltam felhívni Bocsekot, hogy őt is hazavigyem. De se őt, se Petit nem tudtam utolérni. Biztos megoldották ők is valahogy a transfert.

Este így egykor kerültem ágyba (vacsi és tusolás is volt még az esőben való fürdés után). Ma 11-kor keltem fel, most már túlvagyok az ebéden is. De ebben a szar időben úgysem lehet semmit sem csinálni. Holnap meg megpróbálok reggel nyolcra lemenni edzésre, mert utána csak csütörtök este érek rá.