Szombat: este fél tízkor Hillside-ban találkoztam Bocsekkal. Mikor odaértem, Zsolti akkor vitt le a furgonjukkal 5 enyhén ittas zenekartagot a partra - természetesen a platón... Később lett is problémája a zsernyákokkal, de az már egy másik történet.
Mi inkább lesétáltunk, és viszonylag könnyen találtunk szabad asztalt, amit el sem hagytunk a záróráig (éjfél). Szerencsére a tömeg nagy része a Helka nyitóbulira ment, ezért is tudtunk leülni. Míg ott időztünk, néhány régi ismerőst is üdvözölhettünk - Szalai Gabi, kisPeVa, Áron. Most hirtelen ők jutottak eszembe, bár lehet, hogy voltak még mások is. Miután bezárták a pincéket, átköltöztünk Borbárba. Ott is lazán találtunk asztalt - nagyon nyár vége feeling. Nem szokott ez ilyen egyszerűen menni szombat éjjel. Végül aztán mégsem időztünk olyan sokáig itt sem: kettő körül elindultunk felfelé, egészen Macho-ig. Itt összefutottam egy győri ismerőssel (milyen kicsi a világ), akinek a mai napig nem jutott eszembe a neve. Szerintem ő sem tudta, hogy engem hogy hívnak, de abban egyetértettünk, hogy emlékszünk egymásra a koliból. Megint megállapítottam, hogy szinte senkivel sem tartom a kapcsolatot a régi bandából.
Alig voltak egy páran bent, a pultnál mégis elég sokat kellett várni. A tánctéren a szokásos kisfiúk és kislányok dance-eltek, arra még mindig nem vágyom. Inkább kint, a padok között ültünk le. Ekkor szúrtam ki a szomszéd asztalnál Ancsit, régi szomszédomat és iskolatársamat. Őt sem láttam, azt hiszem, hogy a tavalyi borhetek óta. Gyorsan vele is váltottam pár szót. Próbáltam megfűzni, hogy jöjjön haza velem (nem úgy értem. Az ő lakásuk itt van a szomszédban). Végül nem sikerült, de azért örültem, hogy összefutottam vele. Mondtam, hogy remélem találkozunk még, nem csak a jövő évi borhetek alatt. :)
Ezután már tényleg hazaindultam. 4 után kerültem ágyba, reggel pedig 9-kor volt ébresztő.
Vasárnap: délután lementem egyet csobbanni, aztán még sétáltam a parton - megnéztem végre nappal is, hogy milyen a Borhét. Este (fél9 körül) kocsival indultam el lefelé, vittem tesómat és két barátnőjét is. Először Borházban ültünk le, majd a borhéten. Mielőtt áttelepültünk volna a partra, még elsétáltam a Yacht Clubhoz, Boginak köszönni, aki ott dolgozik.
Visszatérve a zenekaros csapathoz, zárásig lent voltunk a borhéten - méltó módon búcsúztattuk az idei nyarat. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.