Még egy olyan éjszaka mint a pénteki és végem van...ekkora hajtást! Este még meg tudtam nézni egy filmet, aztán éjféltől már csak rohanás volt az egész műszak. Azt hittem soha nem érek haza. És ezzel csak kezdődött a hét. Hétfő reggel fejezem be ezt a hároméjszakás műszakot, és lesz négy szabadnapom. Bár, amilyen esős az idő, úgy sem tudok majd semmit sem csinálni.
Csütörtökön bevittem az autót a szervizbe, hogy kicseréljük az első fékbetéteket. Fékpadon ugyan még jól teljesített, de az átgumizáskor már látszott, hogy hamarosan lépni kell ezügyben, mielőtt a kopott betét kikezdi a tárcsát is. Jól gondoltam - mikor szétkaptuk, kiderült, hogy a régin már a minimum alá csökkent a kopóréteg vastagsága (újkorában kb 11-12mm, ezen 1-1,5 volt). Ezzel most elleszek egy ideig - és viszonylag olcsón megúsztam (10 ezer alatt, mindenestől). Nem utolsó sorban Federal Mogul gyártmányú Ferodo betéteket vettem - ilyeneket használnak a versenysportban is, úgyhogy talán nekem is jók lesznek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.